Amióta műgyűjtésről beszélhetünk, természetesen a „jelenkori”, azaz a gyűjtő korában születő művek gyűjtése is mindig létező gyakorlat volt. De a contemporary art széles körű gyűjtésének kialakulása konkrét műpiaci előzményekkel is bír.
A történet a huszadik század elejére vezethető vissza, amikor a progresszív amerikai gyűjtők új generációja felfedezte magának az európai klasszikus avantgárdot.
Ez a nemzedék jelentős részben az USA nagyiparosainak leszármazottaiból állt, akik már nem érezték szükségesnek, hogy társadalmi státuszukat a múlt művészetének tárgyaival reprezentálják. Sőt, úgy érezték, a maguk úttörő világlátásához sokkal jobban illik éppen azoknak a feltörekvő radikális művészeknek a támogatását, akik számukra az új idők ideáinak képviselőit jelentették.
E szellemiség azután közvetlen hatással volt a New York-i iskola létrejöttére, és hosszabb távon a kortárs művészet gyűjtésének 20. század végi és 21. század eleji boomjára is.
Meghatározó figurája volt ezeknek a folyamatoknak az 1881-ben született Albert Eugene Gallatin. A később művészeti íróként, művészetszervezőként, majd absztrakt festőként ismertté váló Gallatin jelentős banki vagyont örökölt apja halálával, és ezzel már 16 éves korában teljes anyagi függetlenséghez jutott. A New York-i társadalmi elit tagjaként annak minden előnyét élvezhette, azonban a gépkocsik és a motorsport szeretete mellett kitartott elsődleges szenvedélye, a műalkotásokkal való foglalkozás, az írás és a műgyűjtés mellett.
Albert Eugene Gallatin, 1905
1918-ban Gallatin volt az egyik szervezője az Allied War Salon of New York-nak, majd 1920-ban tagja lett a Katherine Dreier (1877–1952), Man Ray (1890–1976) és Marcel Duchamp (1887–1968) alapította avantgárd művészeti társaságnak, a Société Anonyme-nek, ami biztosította számára a belépést a meghatározó avantgárd művészeti körökbe.
Mindezek hatására Gallatin 1927-ben a New York University egy termében saját gyűjteményéből megnyitotta a Gallery of Living Art-ot, amely az első olyan múzeum volt az Egyesült Államokban, amelyet kizárólag a modern művészetnek szenteltek. Mindez két évvel megelőzte a New York-i MOMA (Museum of Modern Art) indulását is.
A nyilvánosság számára ingyenesen elérhető gyűjtemény a fiatal amerikai művészek zarándokhelyévé vált, és kulcsszerepet játszott a New York-i iskola fejlődésében. A rendszeres látogatók között találjuk például Arshile Gorky-t (1904–1948), Philip Gustont (1913–1980), David Smith-t (1906–1965), Robert Motherwellt (1915–1991), valamint Elaine és Willem de Kooningot (1918–1989; 1904–1997).
Amint láttuk, a kortárs művészet – ha egy konkrét kor művészetfilozófiáját és művészeinek attitűdjét értjük e kifejezés alatt – azonnal, itt és most reflektál a környezetére, és egyúttal a jövőre is utal.
Mivel elsősorban nem stílus és forma, hanem gondolat és szemlélet, a kortárs művészet valós vagy virtuális megjelenései végtelen számú formát ölthetnek – így minden gyűjtő megtalálhatja a érzékenységének megfelelő, a saját szellemi és esztétikai preferenciáival kompatibilis műveket.
A kortárs művészet legnagyobb erénye, hogy elsősorban a gondolkodásmódunkat és a látáskonvencióinkat célozza. Arra kényszerít, hogy ismeretlen fogalmak előtt nyíljunk meg, vagy értelmezzük, vizsgáljuk újra a mindennapjaink környezetét.
A kortárs művészet gyakran utal vagy hivatkozik a múltra, hogy megvilágítsa a jelent és jelezze a jövőt.
Élő művészek folyamatosan változásban lévő, így kiszámíthatatlan reflexiói, előre nem látható műformák, műtípusok, üzenetek felszínre törése, eredeti, kreatív megközelítések – ez a kortárs művészet.
A kortárs művészet gyűjtése lehetőséget nyújt az alkotókkal való találkozásra, így betekintést nyerhetünk a kreatív gyakorlatukba, sok esetben még szellemi társukká is válhatunk.
A contemporary art egy pezsgő életű nemzetközi színpadon születik, a kortárs művészet gyűjtésével e sajátos innovatív társadalom tagjai közé léphetünk.
