AHOL A MŰVÉSZET ÉS
AZ ÜZLET TALÁLKOZIK

Intenzív képzéssorozat, amely fókuszba hozza a kortársművészetet. Célja felébreszteni a modern műalkotások iránti érdeklődést és vásárlási szándékot.

CCA BLOG

November 15-én – CCA Open – Kortárs találkozások az Art Factory-ban


 

 

Kortárs találkozások névvel három éve folyamatosan látogatjuk a fővárosi, vezető kortárs galériákat, valamint itt alkotó képzőművészek műtermeit. A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) számára szervezett séta célja, hogy a tárlatvezetéssel egybekötött galérialátogatás alkalmával a résztvevők megismerjék a kiállító művész alkotói programját és a műveket, valamint az aktuális galéria művészeti koncepcióját, művészkörét, és a galériavezetőnek is feltehessék kérdéseiket. Útközben szó esik a hazai kortárs műkereskedelem intézményrendszeréről és főbb szereplőiről. A sétát egy kortárs művész műtermében fejezzük be, ahol az alkotóval személyes beszélgetés során ismerkedünk meg, és az alkotói folyamatba is bepillanthatunk.

Találkozó: az Art Factory bejáratában, a sorompónál (1138 Budapest, Vizafogó út. 2.)

Program:
Max Frintrop Hot Waxed Horsebacks című kiállítása,
majd műteremlátogatás Juhász Dorka, Kucsora Márta és Szász Sándor műtermében.

Regisztráció:
MeetUp → ITT

Ha többet akarsz tudni a kortársról, iratkozz fel hírlevelünkre!
Adatvédelmi hozzájárulás

MÉDIAMEGJELENÉSEK:

PARTNER GALÉRIÁK:

TOVÁBBI PARTNEREINK:

Image