Bár pontos globális becsléseink nincsenek, azt biztonsággal kijelenthetjük, hogy jelenleg több gyűjtő van világszerte, mint bármikor a történelem során. A kortárs művészetre specializálódott magángyűjtőket nyilvántartó adatbázis, a Larry’s List megalapozottnak tűnő becslése szerint a piacvezető, azaz évente legalább ötvenezer dollárt beszerzésre fordító kortárs gyűjtők száma nyolc- és tízezer közé tehető a világon.
Ez a kortárs gyűjtemények hatalmas mennyiségi robbanását jelzi, amely részben a feltörekvő piacok növekedésének, részben a globalizáció felgyorsulásának, részben pedig a nemzetközi művészeti vásárok boomjának köszönhető. E jelenségek a művészek és művek láthatóságát nagymértékben fokozták. Sok tekintetben demokratizálódott a művészeti piac, minden szegmensében több résztvevőt magához vonzva.
Minden gyűjtő először műtárgyvásárló, nem rögtön születik meg benne a gyűjtemény vágya. Az egymást követő beszerzések következményeként azonban kialakul a műtárgyaknak valamiféle konstellációja, ami további fejlesztésre vagy éppen módosításra ösztönzi a tulajdonost.
Az is gyakori, hogy valaki nem a kortárs művek gyűjtésével kezdi, hanem valami egész más területen válik gyűjtővé. A brit Charles Saatchi például, akit sokáig az Egyesült Királyság legbefolyásosabb kortárs gyűjtőjeként tartottak számon, ifjú korában már komolyan gyűjtött Superman-képregényeket és jukeboxokat.
De kezdődhet a gyűjtés egy örökléssel is, amikor az új tulajdonos átérezve a gyűjtemény birtoklásának örömét, annak gondozásába, majd fejlesztésébe fog.
Sokan a befektetési lehetőséget fedezik fel a műgyűjtésben – ezek közt is vannak a pénzügyi biztonságra törekvők, akik csak diverzifikálni akarják a befektetéseiket, és vannak a spekulánsok, akik kimondottan a műpiac erre lehetőséget adó szegmenseit keresik. De mindannyian átérezhetik a gyűjtés–gyűjtemény okozta esztétikai örömöket is, amint a tisztán a művészet iránti szenvedélyből gyűjteményt építők is szembesülnek azzal, hogy a kollekciójuk bizony befektetés is, így ebből a szempontból is gondoskodást igényel.
És messze nem utolsó sorban egy gyűjtemény társadalmi státuszjelző is, az ember természetes vágyát kifejezve, hogy egy közösségen belül reprezentálja saját teljesítményét, illetve kívánt és vállalt identitását.
Amióta a vérségi (nemesi) osztálypozíciót a történelem felszámolta, a történelem színpadára lépő új eliteknek, illetve az ezekbe egyénileg belépőknek újból és újból státuszjelzőket kell alkalmazniuk, hogy a pozícióikat nyilvánosan igazolják.
Young Charles Saatchi
